A weboldal Internet Explorer böngészővel nem tekinthető meg!

| +36 92 502 500

A Zalaszám Informatika duális hallgatója a WorldSkills 2024 világbajnoka

2024.09.19
Általános

Hirek/Mrakovics_Oliver_left_WorldSkills_2024.JPG
Mrakovics Olivér, a Zalaszám Informatika duális hallgatója, világbajnoki címet szerzett webfejlesztő versenyszámban a Lyonban rendezett WorldSkills 2024 versenyen. A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának gazdaságinformatikus hallgatója, aki első éves tanulmányait duális képzésben a Zalaszám Informatika gyakornokaként végezte, a magyar versenyzők közül a legmagasabb pontszámmal zárta a versenyt, ezzel elnyerve a Nemzet Legjobbja címet is.

A WorldSkills 2024 versenyt szeptember 10-15. között rendezték meg Lyonban, ahol 69 országból 1382 fiatal szakember mérte össze tudását 59 hivatalos versenyszámban és 3 bemutató szakmában. A magyar csapat 21 versenyszámban vett részt, és 15 szakmában éremmel zárt, ami minden eddigi eredményt felülmúlt.

A negyven országból érkezett webfejlesztő versenyzőknek többek között egy mobilalkalmazást is kellett készíteniük, amely a helyadatok alapján javaslatot tesz az optimális parkolás megtalálására. Emellett egy képnézegetőt is fejlesztettek.

Gratulálunk Mrakovics Olivérnek a kiemelkedő teljesítményhez, és további sok sikert kívánunk neki a jövőben!

 

Fotó:
A képen Mrakovics Olivér bal oldalon a WorldSkills 2024 díjátadóján
Forrás: WorldSkills 2024 Lyon

Informatikai megoldásaink

Közigazgatás

Közigazgatás - Zalaszám Informatika Kft.

Szoftvermegoldásainkkal a közigazgatási intézmények növelhetik szervezeti hatékonyságukat és elektronikus szolgáltatásokat nyújthatnak ügyfeleiknek. Már 800 intézmény 10.000 felhasználója támaszkodik 4 évtizedes tapasztalatunkra.

bővebben...

Vállalkozások

Vállalkozások - Zalaszám Informatika Kft.

Vállalkozása versenyképességének megőrzéséhez nyújthat segítséget a vezetői információkat biztosító vállalatirányítási rendszerünk, a megbízható telekommunikációs szolgáltatásaink és intelligens irodai megoldásaink.

bővebben...

Magánszemélyek

Magánszemélyek - Zalaszám Informatika Kft.

Válassza ki az önnek legkedvezőbb otthoni internet vagy telefonszolgáltatást! Szaküzletünkben pedig megkaphatja mindazokat a számítástechnikai és szórakoztatóelektronikai eszközöket, melyekre otthonában szüksége lehet.

bővebben...

Legfrissebb híreink

Zalaszám Informatika Kft. Újabb karrier indul a duális képzésből
Általános

Újabb karrier indul a duális képzésből

A Zalaszám Informatika Kft. és a Pannon Egyetem közötti gyümölcsöző együttműködés újabb sikertörténettel bővült. Az egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja (ZEK) duális képzésének keretében újabb hallgató szerzett értékes gyakorlati tapasztalatot a Zalaszámnál, aki mostantól már főállású rendszerszervezőként erősíti a vállalat fejlesztői csapatát.

2025.02.21
Zalaszám Informatika Kft. A Zalaszám Informatika duális hallgatója a WorldSkills 2024 világbajnoka
Általános

A Zalaszám Informatika duális hallgatója a WorldSkills 2024 világbajnoka

Mrakovics Olivér, a Zalaszám Informatika duális hallgatója, világbajnoki címet szerzett webfejlesztő versenyszámban a Lyonban rendezett WorldSkills 2024 versenyen. A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának gazdaságinformatikus hallgatója, aki első éves tanulmányait duális képzésben a Zalaszám Informatika gyakornokaként végezte, a magyar versenyzők közül a legmagasabb pontszámmal zárta a versenyt, ezzel elnyerve a Nemzet Legjobbja címet is.

2024.09.19
Zalaszám Informatika Kft. Zalaszám és ZAC: így kerek a történet - Hűség és szakmaiság találkozása immár húsz éve
Általános

Zalaszám és ZAC: így kerek a történet - Hűség és szakmaiság találkozása immár húsz éve

A Zalaszám Informatika Kft. ügyvezetője, Szász András köszöntötte elsőként a megjelenteket, aki természetesen felidézte, hogy húsz éve támogatja cégük az egerszegi atlétákat. Mint mondta, húsz esztendő nem kis távlat, de örömteli, hogy évente többszáz gyermek sportol a Zalaszám ZAC-nál, ilyen módon a húsz esztendő alatt ők is partnerek voltak abban, hogy ez fennmaradjon. Felidézte: egy esztendeje azt a fogadalmat tette, hogy megnézik, és ha van rá lehetőség, akkor emelnek a támogatás összegén is. Nos, emelni tudtak.

2024.02.20
Zalaszám Informatika Kft. Ingyenes LED-csereprogram társasházak számára
Általános

Ingyenes LED-csereprogram társasházak számára

Az országban elsőként elkezdődött a társasházi közösségek számára meghirdetett ingyenes LED-csereprogram. A részletekről pénteken a városházán tartottak tájékoztatót. Bevezetőjében Balaicz Zoltán polgármester emlékeztetett rá, hogy tavaly ősszel az európai energiaválságra reagálva a közgyűlés több intézkedést hozott.

2023.11.03
Zalaszám Informatika Kft. Tisztítsuk meg az országot! elnevezéssel projekt indul, bemutatták a HulladékRadar applikációt
Általános

Tisztítsuk meg az országot! elnevezéssel projekt indul, bemutatták a HulladékRadar applikációt

Tisztítsuk meg az országot! elnevezéssel projekt indul, amelynek részeként megkezdődik az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, illegálisan lerakott hulladék felszámolása - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tegnap a kormány honlapján.

2020.07.23

Zalaszám Informatika Kft. - Informatikai megoldások közigazgatási intézményeknek, vállalkozásoknak, magánszemélyeknek - szoftverfejlesztés, vállalatirányítási rendszer, telekommunikációs szolgáltatás, intelligens iroda, okosotthon