| Ügyfélkapu

Hírek

OrganP Szakmai Nap - Zalaegerszeg

2013. december 3-án a nagy érdeklődésre való tekintettel a Zalaegerszegi BGF Infocentruma helyett a Keresztury Dezső VMK-ban megrendezésre került az OrganP Szakmai Nap.

Ahogy minden évben, az ez év májusában is - a rendszert használó partnereink munkájának megkönnyítése céljából - megtartott szakmai napunk is nagyon hasznosnak bizonyult, ám ez alkalommal a 2014 évi új Államháztartási számviteli törvényből következő változások még indokoltabbá tették a mostani konferencia megtartását. Az előadássorozaton összegyűlt közel 200 résztvevőt a Zalaszám Informatika szakemberei részletesen tájékoztatták a jogszabályi változásokról, valamint ezek hatásairól az államigazgatásban elterjedt OrganP költségvetési gazdálkodási rendszerre. Bemutatásra kerültek az egyes modulokban történt módosítások, fejlesztések is, valamint a szünetben, illetve az előadás végeztével a jelenlevőknek lehetősége volt konzultációra az előadókkal, akik igyekeztek minden kérdést megválaszolni.

Fotógaléria: OranP Szakmai Nap - Zalaegerszeg

OrganP_Szakmai_Nap.jpg
OrganP_Szakmai_Nap10.jpg
OrganP_Szakmai_Nap11.jpg
OrganP_Szakmai_Nap12.jpg
OrganP_Szakmai_Nap2.jpg
OrganP_Szakmai_Nap3.jpg
OrganP_Szakmai_Nap4.jpg
OrganP_Szakmai_Nap5.jpg
OrganP_Szakmai_Nap6.jpg
OrganP_Szakmai_Nap7.jpg
OrganP_Szakmai_Nap8.jpg
OrganP_Szakmai_Nap9.jpg