| Ügyfélkapu

Hírek

Értéke(se)k, ha találkoznak - A Zalaszám és a ZAC immár a tizedik "névadóján" is túljutott

Tizedszer is a Zalaszám - ez volt a "mottója" annak a sajtótájékoztatónak, melyet tegnap tartottak abból az alkalomból, hogy újabb egy évvel meghosszabbította az informatikai cég és a Zalaegerszegi Atlétikai Club névhasználói szerződését.

Zala megye egyik legeredményesebb sportegyesületének a neve lassan egy évtizede egybeforr a Zalaszámmal, és Szakály István a ZAC ügyvezetője a keddi sajtótájékoztatót a kezdetek felidézésével indította. Mint elmondta 2005 februárjában először találkozott dr. Szász Péterrel és vázolta az akkori problémáikat. Nem sokkal később pedig aláírták a szerződést és azóta is a Zalaszám-ZAC néven szerepel az egerszegi atlétikai klub.

- A mai a tizedik alkalom, hogy ezt a szerződést aláírjuk és meghosszabbítjuk együttműködésünket. Amióta pedig ez a nevünk, három olimpián jártak sportolóink, ám a filozófiánk sem változott: minél több zalai fiatal sportoló és edző készüljön, dolgozzon nálunk. Ezért is köszönjük a Zalaszámnak ezt a kapcsolatot, s mi is igyekszünk azon a színvonalon működni, mint ők - fogalmazott Szakály István.

A szerződéskötés után dr. Szász Péter, a Zalaszám ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: kicsit öregszenek, hiszen a múltra nagyon szívesen emlékeznek már, de reményét is kifejezte, hogy még sokszor találkoznak ugyanitt, hasonló apropóból.

- Tetszik, ahogyan a klub működik, hiszen valós értékei vannak, ami szimpatikus nekünk - mondta Dr. Szász Péter. - Egy nehéz időszak után is biztosítani tudjuk a hátteret a munkához, s mi lehetünk az egyik láb, amire támaszkodik a ZAC. Köszönjük mi is a város támogatását, amit ad a klubnak. Annyi meglepetést az idei támogatás mellé felkínálunk, hogy egy jelentős verseny rendezését mi is felvállaljuk.

A sajtótájékoztatón jelen lévő Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere értékekről beszélt a szerződés aláírásnak kapcsán.

- Két régi zalaegerszegi érték talált egymásra, hiszen a ZAC a sport, a Zalaszám pedig az informatika és az innováció területén számít annak - hallottuk az alpolgármestertől. -Olyan sportolók kerülnek ki ebből a klubból akikre tényleg büszkék lehetünk és a város szándéka is az, hogy még több támogatással segítsük ezt a munkát.

Elhangzott még az is: a MASZ átalakítja szervezeti felépítését és regionális központokat hoz létre. A Nyugat-dunántúli régió vezetésére pedig Bella Attila, a ZAC technikai igazgatója is jelölt.