A korábbi olimpikon lett a ZAC elnöke
Pénteken tartotta meg közgyűlését a Zalaszám-ZAC, és az atlétikai klubnál ezúttal tisztújításra is sor került. A közgyűlés az elnöki posztra Kozáry Ágnest, Zalaegerszeg első olimpikonját választotta meg.
A Zalaszám-ZAC az egyik meghatározó sportegyesülete Zala megye sportéletének. A 31 éve alakult klub, amely a ZTE atlétikai szakosztályából vált ki, számos válogatottat, magyar bajnokot adott, és ma is eredményesen szerepel. Az éves közgyűlés mellett lejárt a korábbi elnökség mandátuma, így a pénteki, Véndiófa étteremben rendezett eseményen tisztújításra is sor került, ahogy azt az alapszabály is előírja.
A klub alapítója, a zalai atlétikai élet előbb sportolóként, majd sportvezetőként meghatározó szereplője, Szakály István már korábban bejelentette: miután betöltötte a 75. életévét, nem jelölteti magát újra az elnöki posztra, amelyet eddig betöltött. Korábban – az alapítástól kezdve – ügyvezetőként is döntő szerepe volt Szakály Istvánnak abban, hogy a klub folyamatosan fejlődött és a hazai atlétikai élet egyik meghatározó egyesülete. Az elnöki feladatra hónapokkal korábban felkérték Kozáry Ágnest, a Zalaegerszegi Atlétikai Club 1992-es olimpikonját, aki egyben Zalaegerszeg első olimpiai résztvevőjének is mondhatja magát a barcelonai szereplésével. A felkérésre igent mondott, de a közgyűlésnek kellett őt megválasztania, ami pénteken megtörtént.
Az éves beszámolókat és a hozzászólásokat követően részben újjáalakult az elnökség is. Kozáry Ágnes elnökké választása mellett Szász András lett a társelnök, mint a mindenkori névszponzor vezetője. Kauzli Józsefnét tiszteletbeli elnökké választották, az elnökség tagjai: Mátai Ferenc, Bella Attila, mint a ZAC ügyvezetője és operatív irányítója, és Horváth Gergely.
A képen jobbról Kozáry Ágnes, a ZAC megválasztott új elnöke, mellette Szakály István, a búcsúzó elnök, valamint az eseményen részt vevő Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere és Szász András társelnök.
Fotó: Pezzetta Umberto
Forrás: Zaol.hu